„Mi egy igazi együttes vagyunk, nem egy termék”

A Tokio Hotel a legújabb európai tinipop csapat. Nem egy átlagos „fiú banda”, hanem egy fiatal rock együttes akik hirtelen a magazinok elején teremtek, olyanokon mint a „Bravo”, amelynek német kiadása 20% -kal nőtt mióta megjelentek.

Olyanok mint, a Hanson, de több az emo (a TH nem emo!!!! -.-"""""), a piercingekkel és tetoválások a hosszú haj helyett.  Valójában, az egész gerince a testvérek, az ikrek Bill és Tom Kaulitz, egy gitáros (nevelt..) fiai aki nagyon korán a zene felé terelte őket.

Korábban, mikor 12 évesek voltak, már volt egy bandájuk Devilish néven. Az egyik koncertjükön oda ment hozzájuk két barátjuk Georg Listing (basszus gitáros) és Gustav Schäfer (dobos), akikkel elkezdett kialakulni a Tokio Hotel. (Elég pontatlan a leírás mert a Devilish már a négyes műve volt… -.-""""")

Bill, most énekes és dalszöveg író kétértelmű tini bálvány külsővel, részt vett a ’Kinder Star Search’ (igazából Star Search -.-""""") tv műsorban. „Minden azért volt mert fogadtam a tesómmal egy lány miatt”,mondta Bill. Ez 2003ban volt mikor felfedezte őket egy producer és fejvadász Peter Hoffmann, aki nemzetközi szerződést ajánlott mielőtt a Sony szakított velük, és csupán 13 évesen elkezdték felvenni az első albumot.

A nagy producer csapat segítségével, akik előtte olyan emberekkel dolgoztak együtt mint, Jewel, Faith Hill vagy Falco, a debütáló album a ’Schrei’ 2005 nyarán jött ki, kezükben meg már ott volt az Universal szerződése és ezzel kereskedelmi forgalomba került a ’Durch den Monsun’ dal, amely a német és európai slágerlisták  élére tőrt. Számos díj után az együttes újra felvette a következő évben az albumot egy kiterjesztett verzióban, mert Bill hangja 16 évesen változott.

A Tokio Hotel a lányok között kezdett nagyon sikeres lenni, és ez a ’Zimmer 483’ turné alatt csak nőtt, amelyen tömegeket mozgattak meg az európai turnén. A nemzetközi áttörés miatt idén, újra felvették a  a ’Scream’ albumra a legjobb dalaikat (rock dalok, közepes tempójú számok és balladák, amelyek a fiatalság tipikus problémáival foglalkozik.) Egy tolmács segítségével beszélgettünk a nagyon fiatal alkotókkal, akik az elmúlt 20 év legsikeresebb német együttese.

SP: Angolul énekelsz, de még is szükséged van tolmácsra az interjúknál.

BILL KAULITZ: Igen, sajnos túl sokat aludtam angol órákon (nevetJ). Képesek vagyunk rá, hogy angolul énekeljünk, de még mindig jobban szeretjük kifejezni magunkat németül, mert akkor biztosak vagyunk abba, hogy mit mondunk. Reméljük hamarosan menni fognak az interjúk tolmács nélkül is.

A kihívás

SP: Habár a Rammstein már megmutatta, hogy lehetséges németül énekelve is sikereket elérni, ti mégis újra felvettétek a számaitokat angolul. Ez a ti döntésetek volt vagy kellett a nemzetközi áttöréshez?

TOM KAULITZ: Természetesen tudsz Németországon is sikeres lenni németül énekelve, valójában mi is jártunk nagyon sok olyan európai országban ahol nem beszélték a nyelvünket. De a döntés, hogy angolul énekeljünk, egy kihívás volt, mert azt akartuk, hogy mindenki megértse a dalszövegeinket, ami nagyon fontos számunkra.

SP: Nehéz volt énekelni egy olyan nyelven amit nem is tudsz?

BILL KAULITZ: Nagy váltás volt és nyilvánvalóan nehéz volt, de nagyon büszkék vagyunk az eredményre. Azt gondoljuk, hogy a dalok lelke még mindig olyanok mint az eredetieknek, a változás ellenére, amin végbe mentek. Mikor a dalok felét felvettük csak 13 vagy 14 éves voltam és nagyon más hangom volt. Mélyebben kellett énekelnem, és ennek megfelelően újra fel kellett venni a zenét. De a dalok tökéletesedtek, mert abban az időben együttesként is javultunk. A nyelvek felett áll a zene, mint univerzális nyelv.

SP: Az albumotok mögött sok producer áll, akik felelősek a dalaitokért? Nem féltek, mert a korotok miatt esetleg nem vesznek komolyan benneteket?

TOM KAULITZ: Sok emberrel dolgozunk együtt, de bele vagyunk vonva a felvételekbe, a rögzítésbe és a többi későbbi folyamatba. Nem tudnánk elképzelni, hogy más írja vagy mondja meg nekünk, hogy mit énekeljünk vagy csináljunk.

BILL KAULITZ: Mikor csak 16 voltunk, kezdtünk sikeresek lenni, féltünk attól, hogy a lemez kiadók nem vesznek minket elég komolyan szóval az első csatánk az volt, hogy biztosítani kell az irányításunkat a dalaink és minden felett a banda körül. Erős ütemtervünk van és szükségünk van emberekre, akikkel dolgozunk, de nem egy csapat dönt a Tokio Hotelről. Mi nem egy marketing termék vagyunk a rajongóknak vagy valami ilyesmi. Mi egy igazi együttes vagyunk, akik el tudják dönteni, hogy hol játszanak, kivel dolgozzanak vagy hol adjanak interjút. Senki sem mondja meg nekünk, hogy hogyan öltözzünk vagy hogy hogyan kell szólnia. A zenében és az öltözködésben szabadon döntünk.

SP: Nincs egy tiszta zenei irányotok. Milyen zene gyakorol rátok hatást?

TOM KAULITZ: Mindegyikünk nagyon különböző zenét hallgat, a kemény rock bandáktól mint az AC/DC, az Aerosmith vagy a Metallica, olyan együttesekig mint a Foo Fighters, a hip hop és más rock együttesek, vagy még régebbi előadókat mint, Bowie vagy Nena, akiket a tesóm szeret nagyon.

BILL KAULITZ: Mindannyiunknak meg van az amit szeret, de mikor együtt vagyunk, akkor jön létre a Tokio Hotel stílus. Egy olyan valami, ami különösen azóta fejlődött ki, mióta Georg és Gustav is az együttesben van.

SP: Hogyan találkoztatok?

GEORG LISTING: Gustav és én ugyanabban a zeneiskolába jártunk, és egy nap voltunk egy fellépésen, ahol láttuk Billt és Tomot játszani egy pubban, Magdeburgban. Tetszettek, és beszélgetni kezdtünk aztán barátokká váltunk.

BILL KAULITZ: A tesóm és én hét évesen vagy valami ilyesmi tájt kezdtünk el zenélni, és hatással volt ránk a nevelő apánk, aki gitáros. Kis koncerteken játszottunk együtt. Mióta a Tokio Hotel van, a dolgok gyorsabban mennek, de a kezdeteink olyan volt, mint bár mely másik együttesé.

SP: Miután alig 16 évesen sikeresek lettetek Európában, nem gondoljátok, hogy egy kicsit túl gyors volt?

BILL KAULITZ: Igen, de ez tény. Egy nap még írtunk és kicsit később interjúkon vagyunk, a következő nap játszunk és díjakat veszünk át… minden nagyon gyors volt, viszont a barátaink és a családunk mellett sikerült feldolgoznunk mindent, természetesen már amennyire lehetséges. Most már három éve vagyunk együtt (téves mert hét-.-"""""), nagyon jól ismerjük egymást és megpróbálunk nem elszállni a sikertől. Ha valamelyikünknek mégis fejébe szállna a siker, akkor szólnánk neki.

Forrás: http://servicios.elcorreodigital.com/evasion/musica/musica_27072007/m27072007_4.html

Jó kis interjú csak kár , hogy sok helyen nagyon pontatlanok az adatok benne…